Pontosan 727 évvel ezelőtt, 1282. március 30-én tört ki az ún. Szicíliai vecsernye (Il vespro siciliano).

Érdemes kissé közelebbről is megnéznük mi is történt az akkoriban Anjou fennhatóság alatt álló Dél-Itáliában, amelynek Verdi is emléket állított azonos című operájában.

Az ugrás után a teljes tartalom...

Az új Anjou hatalom - Back to the beginnig

1266-ban Anjou Károly szerezte meg a hatalmat Dél-Itáliában. Károly csapatai szinte ellenállás nélkül hódították meg a szárazföldi terülteket és Szicíliát is. Az új uralkodó nem kívánt bisszúhadjáratba kezdeni, így a korábban az ellenfelét, Hohenstauf Manfredot támogató nemesek is behódoltak neki. Így Károly csak nagyon kevés birtokot kobzott el, és általános amnesztiát hirdetett - nagy megelégedésükre. Az új Anjou király Felmérette a tisztviselőivel az újonnan uralma alár került területeket, összeiratta az addig fizetett adónemek, és ígéretet tett, hogy ezeken kívül nem fog újakat bevezetni.

Egy darabig úgy tűnt, hogy a francia rendszer adaptálása sikeres lehet. Az adók átláthatóak voltak, viszont magasak. Mondhatni, nem ez volt a legjobb kombináció a kevesebb munkához, és korruptabb világhoz szokott alattvalóknak. A könnyebb rendszert - azaz több kibúvót az adók alól - kívánó szicíliaik egyre elégedetlenebbek lettek a fenálló hatalommal, és lassan kezdték visszasírni Manfredot.

Jön az ellenség... - The last Hohenstauf

És jött az ellenség, aki nem volt más mint Konradin, az elfeledett Hohenstauf herceg, aki örökségének tekintette - mellesleg jogosan - ezt a területet. Kihasználva, hogy a kutya se gondolta, hogy képes lenne egy sereget gyűjteni - pláne ütőképeset - és azzal megindulva megpróbálná megszerezni a Dél-Itáliai területeket.

Károly, aki ekkor már rátette a kezét Közép- és Észak-Itália nagy részére, szintén nem hitte, hogy Konradin veszélyt jelenthetne rá - hát tévedett...

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük mi is történt:

Mikor már a főleg önkéntesekből álló csapata Konradinnak 1267-ben a Brenner-hágót szelte át, a pápa - elég optimistán - még azt írta Károlynak, hogy szerinte esélytelen, hogy a trónkövetelő herceg valaha is képes lesz sereget gyűjteni. Hát ez se jött be, mondhatnánk. Ugyanis nem telt bele sok idő, Konradin csapatai már Rómába vonultak be, ahol óriási tömegek fogadták éljenzéssel őket. Talán addig még sose fogadták a pápa ellenségeit akkora kitörő örömmel a Szent Városban, mint akkor.

Nagy lelkesedésében azonban Konradin elszámította magát, azt hitte, hogy egy gyors csatában legyőzheti Károly seregeit. Hát ő is tévedett... Tagliacozzo városánál - kissé elhamarkodottan - csatát vállalt, ahol végül a francia fegyveresek legyőzték a német nehézlovasságot. Konradin seregének nagyrésze megsemmisült a csatatéren, az életben maradt menkülőket pedig úgy fogdosták össze kisebb szabadcsapatok. A pápa sürgetésére Károly úgy döntött, hogy az utolsó Hohenstaufennek meg kell halnia, hogy uralma biztosított legyen. Így tehát az alig 16 éves ifjú Staufot bíróság elé állították, majd kivégezték.

Károly és a Kelet - The new enemies...

Konradin - a jogos trónörökön - kivégzése után Károly elég sok ellenségre tett szert Európában. Másik oldalról pedig Manfréd lánya jelentett nagy veszélyt, aki Péter aragóniai trónörökös felesége volt.

Károly mindenestre megkezdte egy francia tipusú királyság kiépítését Szicíliában is. Azonban emellett nagyratörő tervei is voltak: Konstantinápoly elsősorban. Ezzel egy újabb ellenséget sikerült szereznie: a bizánci császárt.

Már 1270-ben tervezett egy keleti hajózást a seregével, de keresztűlhúzta számításait bátyjának, Szent Lajos francia királynak, a Tunisz elleni kereszteshadjárat tervezete. Hiába indult neki csapataival, nem mehetett saját feje után. Károly állítólag elhitette bátyjával, hogy Musztanszír némi erőfitogtatás hatására hajlandó katolizálni – ami nem volt igaz, ráadásul a hadjárat a hőség és a járványok miatt katasztrófába torkollt. Amikor a szicíliai erősítése megérkezett, Szent Lajos már halott volt, Károlyra csak a békekötés feladata maradt, hogy unokaöccse, III. (Merész) Fülöp mielőbb hazatérhessen, hogy megkoronázzák. Ezt követően Fülöp döntéseit nagyban befolyásolták nagybátyja törekvései.

Szent Lajos halálával azonban elvesztette Károly egyik legfontosabb támogatóját, de még ígyis ragaszkodott egy keleti hadjárathoz. Mihály császár megpróbálta megegyezéssel megelőzni Károly esetleges támadását. A lyoni zsinaton (1272-74) a két legfontosabb téma a Szentföldre induló új kereszteshadjárat volt, illetve a keresztény egyházak egyesítése. Miután Mihály császának otthon nem sikerült elfogadtatni a pápai fennhatóságot a keleti egyház felett, így az egyházszakadás maradt, az ellenségeskedés pedig kiújult: Károly kiépítette szövetségesi és hatalmi rendszerét a Balkánon(akháj fejedelmség,Albánia, Szerbia, Bulgária, athéni hercegség) Ráadásul 1277-ben megvásárolta Károly a Jeruzsálemi király címet is, ami mindenki számára egyértelművé tette céljait.

A szicíliai vecsernye - The Foreplay

A lázadás előzményének sok dolgot tekintenek. Lássunk néhányat ezek közül, amelyek a legvalószínűbbek lehetnek.

Első számú versenyzők a francia szokásjog, a „droit du seigneur” kiterjesztése a szicíliai területre is. Ez annyit tett, hogy a menyasszonyokat arra kényszerítették, hogy házasságuk első éjszakáját a helyi nemesúrral töltsék és csak ezt követően élhettek együtt férjükkel. Ha a menyasszony nemesi születésű volt, akkor az első éjszakát egy francia tiszttel kellett töltenie. Ha parasztlány volt, akkor egy francia közemberrel kellett hálnia.

Második esélyes lehet a Károly-féle adózási rendszer, amelyet már korábban említettünk. Magas adók nem tettek jót az Anjou uralkodó népszerűségi indexének, pláne, hogy a beszedett adókból nagyratörő terveit akarta megvalósítani a Közel-Keleten.

Illetve Károly katonáinak és adminisztrációjának túlkapásai és kegyetlenségei gyűlöltté tették a szicíliak szemében.

Leonardo Bruni szerint a felkelés akkor kezdődött, amikor Palermón kívül egy fesztiválon a franciák fegyverek után kutattak és eközben a szicilíaiak asszonyait fogdosták. Ismét egy másik változat szerint azt követően kezdődött a felkelés, hogy egy szicíliai asszony templomba ment Palermóban hogy megkeresse fiatal lányát, aki egész napját imádkozással töltötte. A lányt megerőszakolta egy francia katona. Az asszony kirohant az utcára, azt kiáltva : Ma fia! Ma fia! (A lányom! A lányom!) Egyes magyarázatok szerint ez adja a magyarázatát annak, hogy honnan eredhet a maffia szó.

Steven Runciman szerint a szicíliaiak ünnepi előkészületekkel foglalkoztak, amikor francia hivatalnokok jöttek, hogy csatlakozzanak hozzájuk és igyanak. Egy Drouet nevű őrmester kiragadott egy fiatalasszonyt a tömegből és ajánlatokat tett neki, mire az asszony férje késsel Drouetre támadt és megölte. Amikor erre a többi francia bosszút akart állni bajtársuk halála miatt, a szicíliai tömeg nekik esett és valamennyiüket megölte. Palermo valamennyi temploma esti áhítatra szólította a hívőket.

A lázadás - The Play

1282-ben Anjou Károly, Szicília, Jeruzsálem és Albánia királya, Provence, Anjou és Maine grófja, Akhaia régense, Tunisz hűbérura és Róma szenátora (szép címersor ugye....) kor leghatalmasabb uralkodójának számított. Vele szemben csak az aprócskára zsugorodott Konstantinápoly állt - legalábbis Károly így gondolta. Péter, az újdonsült aragóniai király, Manfréd lányának férje, gondolt egyet és úgy döntött, hogy ideje felesége trónigényét érvényesíteni. Ebben nagy szerepe volt Giovanni da Procidának, Manfréd egykori orvosának és diplomatájának, aki ekkora már az aragónai kancellári tisztségét töltötte be, és Károly kérlelhetetlen ellenfele volt. 1282 első hónapjaiban hatalmas mennyiségű bizánci arany vándorolt ki, szerte a Mediterráneumban. Ügynökök tucatjai szállítottak információkat és pénzt Szicíliába és Aragóniába. 1282. húsvétja viszonylag korai időpontra, március 29-ére esett. A palermói katedrális körül az esti vecsernyére (esti mise, áhítat)gyűlő tömegben tapintani lehetett a feszültséget. Amikor egy Drouet nevű francia őrmester kicsit ittasan egy szicíliai asszonyt kezdett molesztálni, kirobbant az addig visszafojtott feszültség. A sértett férj leszúrta a bizalmaskodó tisztet, majd a tömeg felkoncolta a közelben tartózkodó, és tisztjük segítségére siető katonákat. A dolog innentől kezdve megállíthatatlanul folyt a maga útján: a vecsernyére hívó harangok hangjára a fegyverre kapott város reggelre lemészárolta Palermo 2000 fős francia kolóniáját. A Szicíliában állomásozó francia katonák megtanulták a szicíliai nyelvet és egyesek szicíliai lányt vettek feleségül. Amikor a felkelés megkezdődött, nemcsak a francia katonákat, hanem szicíliai házastársaikat is lemészárolták. A pánikba esett francia katonák eldobták katonaruhájukat és megpróbáltak elvegyülni az emberek között. Bármennyire jól is beszélték a helyi nyelvjárást, idegen kiejtésük elárulta őket. Ha feltételezték valakiről, hogy francia, arra kérték, hogy mondja ki a „Ceceri” (csicseriborsó) szót. A szicíliaiak ezt a szót egy lágy „ch” hanggal ejtették ki. A franciák azonban egy kemény „k” hanggal ejtették ki, így rendszerint azonnal meg is csonkították őket.

Következmények - The Afterplay

A felkelés híre gyorsan terjedt: alig két hét alatt a lázadók kezére került Messina kivételével az egész sziget. Messina kicsit problémásabb volt, mert több ezer fős helyőrség védte a híres Montegriffon-erődöt, és a kikötőben állomásozott Károly egész flottája, amelynek két hét múlva kellett indulnia Konstantinápoly irányába. A szicíliaiak azonban nem ismertek sem istent, sem embert. Majdnem pontosan egy hónappal a palermói események után egy éjszaka felgyújtották a teljes Anjou-flottát, és körbevették az erődöt. Messina is elesett Károly számára. Ekkor ismerte csak fel Károly, hogy ez a lázadás sokkal nagyobb méretű, mint ahogyan azt ő gondolta , és nagyobb erők is állnak a háttérben. A szicíliai felkelőket hamarosan aragóniai fegyverek és bizánci pénz erősítette meg. Az Anjou-birodalom ellen azonban még ez is kevés lett volna. A szicíliaiak ekkor hivatalosan behívták uralkodójuknak Manfréd lányát, Konstanciát és férjét, Péter aragón királyt. A hatalmas aragón sereg és flotta hamarosan megszállta a szigetet, és Ruggerio di Lauria, kora legnagyobb admirálisa vezetésével rettegésben tartotta az egész szárazföldi partszakaszt, néha még Nápoly kikötőjét is blokád alatt vonva.

Az aragóniai sereg beavatkozása, és flottája pusztulása Károly terveit összeomlasztotta. A bizánci pénzből megtámogatott, és a szicíliaiak segítségét élvező Péter megszállva tudta tartani a szigetet, sőt még a szárazföldön is üldözni tudta Károlyt. 1285-ben azonban meghalt szinte minden fontosabb résztvevő: Péter aragóniai király, Anjou Károly és unokaöccse, Merész Károly francia király, aki még egy sikertelen keresztes hadjáratot is indított Aragónia ellen nagybátyja támogatására, és meghalt IV. Márton pápa is, az Anjouk támogatója. A dolgok szép lassan rendeződtek, még ha úgy is tűnt akkoriban, hogy nem lesz hosszú életű a kialakult helyzet: Szicília az Aragóniai-ház egyik mellékágáé lett először, majd végleg Aragóniához csatolták (1409-től), Bizánc megmenekült a negyedik keresztes háborút követő időszak legnagyobb fenyegetésétől, és még kétszáz évet kapott ragyogó haldoklására. A nápolyi Anjouk, felismerve, hogy a mediterrán terjeszkedés - legyen az nyugati, déli vagy keleti irányú - meghaladja a lehetőségeiket, inkább Közép-Európára irányították figyelmüket. Amikor Anjou Károly fia, II. Károly 1270-ben feleségül vette Magyarországi Mária hercegnőt, V. István lányát, talán még nem gondolta volna senki, hogy Anjou Károly dédunokájának, Károly Róbertnek 1307-es magyarországi trónra kerülése az Anjou-ház újabb fénykorát fogja jelenteni. Bár a sors fura fintora, hogy amint a magyar Anjouk ismét Közép- és Dél-Itália felé nyújtották ki kezüket, és kapcsolatot igyekeztek kialakítani déli és közép-európai birtokaik között, a lehetőségek ismét meghaladták a képességeiket. A szárazföldi területek nápolyi központtal egészen 1442-ig az Anjouk kezén maradtak, majd II. Péter aragóniai utódai szállták meg a területet, 150 évnyi kettészakítottság után újra egy kézben egyesült az egykori normann Hauteville-ház Szicíliai Királysága.

A vecsernye utóélete - Verdi & Risorgimento

Ha már ugye a középkori történelem egyik érdekes eseményével ismerkedtünk meg, érdmes néhány késöbbi vonatkozását is megnézni.

A történelem és az emberi emlékezet nagyon furcsa dolog, pláne ha kollektív emlékezetről, egy nép történelméről van szó. Az olaszok és a szicíliaiak számára Károly uralma nem jelentette a nyugodt, békés időket, viszont az 1282-es vecsernyére büszkék.

Az olasz területek egységesítéséért folytatott küzdelem - Risorgimento - és az egységes olasz állam megalapításáért vívott harcban is fontos szerepet kaptak az ilyen történelmi események, különösen ha azokat zenemű formájában is ábrázolták. A kollektív identitás kialakításában, az egység létrehozásában nagyon fontos volt az olaszok számára olyan történelmi események felidézése és köztudatban tartása, amikor is egy elnyomó, idegen hatalommal szemben lázadtak fel, és sikert is értek el. Természetesen nem kellett feltétlenül olasznak lennie a történetnek - bár előnyt jelentett - lényeg a történet volt, amelyet az akkori korszakra is lehetett vonatkoztatni.

Így válhatott Giuseppe Verdi A szicíliai vecsernye c. operája is az olasz egység egy építőkövévé.

A lázadás történetét kicsit romantikusan feldolgozó ötfelvonásos operát 1855-ben mutatták be Párizsban, amely nem aratott fényes sikert. Belátható, hogy nem túlságosan tetszett a francia közönségnek az opera zárójelenete, amelyben a szicíliaiak lemészárolják a franciákat... Azonban hazájában az opera egyes hazafias jellegű részletei nagyon népszerűek lettek, és szolgálták a nemzeti összetartozás eszméjét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.